Történelem
Berekfürdõ létét nem övezik évszázados múltra visszatekintõ történetek, az 1920-as években ezen a területen mindössze 5 tanya állt 35 lakossal.
A Karcag - Kunmadaras közötti területen, a Tatárülés nevezetû vasúti megállótól mindössze egy õsszel-tavasszal járhatatlan földút vezetett a pusztába. A változások viszont hihetetlen gyorsasággal követték egymást. A geológusok figyelme az 1920-as években az Alföld felé irányult, mivel úgy vélték, hogy itt gazdag szénhidrogén bázis található.
1925-ben Pávai Vajna Ferenc fõgeológus vezetésével kutatásokat kezdtek. A fúrás kezdeti nehézségei után Schmidt Eligius Róbert mûszaki vezetõ által irányított munkálatok 1928. január 24-én sikerrel jártak.
A kitörés magassága a kezdeti 40 méterrõl 70, majd a 100 métert is elérte.
A gyors intézkedéseknek köszönhetõen februárban már el is végeztették a vegyelemzést, mely szerint a víz tartalmaz kalciumot, magnéziumot, ként, jódot és brómot, tehát a termálvíz sok ásványi anyagot hordoz.
A közel két holdas tóra az elsõ ideiglenes strandfürdõt Mándoki Imre hozta létre és õ is üzemeltette. 1928 májusában fából medence-féleséget építtetett, melyet mindenki csak "fakosár"-nak nevezett. Lépcsõzetesen mélyülõ része 60-150 cm között mozgott.
1929 tavaszán a karcagiak és a környékbeliek hada kereste fel a gyógyító erejû "csodaforrást". Az elsõ állandó strand terveiben a "fakosár" medence mellett deszkából pénztár, várakozó és kabinok is szerepeltek, melynek a júliusi nyitásra már nagy része felépült.
A vendégeket ekkoriban egy furcsa menetrendszerinti járattal szállították Berekbe: egy kimustrált autóbuszt húzott két ló.
Októberben megkezdték a II. kút fúrásának elõkészületeit, valamint egy 12 km hosszú csatornát (árkot) építettek a használt víz elvezetésére. 1930 februárjában 800 méteres mélységben ismét 55 oC körüli hõmérsékletû vizet találtak. Ebben az évben épült az elsõ vasbeton medence, mely 2 részre tagolódott: az egyikben 42 oC-os, a másikban 30 oC-os gyógyvíz állt a fürdõzõk rendelkezésére. Ezen kívül 10 káddal egy épület, hidegvizes zuhany, vendéglõ és cukrászda is létesült.
1934-ben a tó mellett már 48 telek gyorsan elkelt, egy évvel késõbb pedig megnyitott Berek 20 szobás szállodája.
1935-ben elkészült a gyógyvíz elemzése is: a Pénzügyminisztérium Bányászati Osztályának véleménye szerint a víz gyengén alkalikus, erõsen konyhasós, jódos, brómos hévíz. "A mért abszolút értékek alapján, mivel a maradék anyagok nagyobb töménységben, mennyiségben fordulnak elõ benne, a bereki gyógyvíz értékesebbnek tekintendõ mind a szoboszlói, mind a debreceni hévíznél."
A harmincas évek végére a gyógyvíz már országos hírnévnek örvendett.
A sok látogató elvitte a fürdõ jó hírét, s beszámolt a lehetõségekrõl is. Ennek köszönhetõen egyre több villa épült Berekben. Hat miniatûr szálloda várta az ide látogatókat, valamint 42 szobás magánvállalkozói szféra, igaz szerény komforttal.
1936-ban téglajárda épült a karcagi útig, telefont kapott Berek, és a strandon állandó orvosi ügyelet volt. 1938-ra sikerült elérniük, hogy egy 4 m széles 1800 m hosszú kövesút készüljön a járda helyén az elágazásig.
Az elõzõekbõl látszik, hogy a bereki strand és környéke most már visszavonhatatlanul fejlõdésnek indult. 1940-ben üveggyár létesült a Berekben, melynek vezetõje Dr. Veres Zoltán.
Ebben az évben egy vasbeton vályú építésével megoldották a "csurgalék víz" elvezetését is a falu szélétõl a Karcag-Kunmadaras út mellett ásott 12 km-es csatornába.
1941-ben egy 40 x 20 m-es medencét építettek, melyet középen egy betonfallal kettéválasztottak és körben ülésre alkalmas lépcsõszerûséget képeztek ki (mai iker medence). Ezzel jelentõsen megnõtt a fürdõ befogadóképessége.
1953-tól a fürdõ kezelését átvette a Karcagi Városgazdálkodási Vállalat, késõbb a Víz és Csatornamû Vállalat, amely gyakorlatilag Berekfürdõ önálló településsé válásáig mûködtette a strandot, illetve a gyógyfürdõt.
A berekfürdõi strand a mai arculatát az 50-es évek végén, a 60-as évek elején történõ felújítási munkálatok során kapta. Ekkor nem csak az addig meglévõ medencéket újították fel, hanem új medencéket is építettek, mint pl. egy gyermekmedencét és egy úszómedencét. A strand területén elkezdték a parkosítási munkákat is, melynek eredményeként virágokat és fákat telepítettek a fürdõ területén, így növelve az árnyékos részeket a napozni nem vágyó vendégek részére, és próbálták szebbé tenni a medencék környékét.
A 60-70-es években a fürdõ fejlesztése leállt és a településsé vált vidéket kezdte el fejleszteni a város. Ebben az idõben lett önálló vízmûje Bereknek, végre megoldódott az ivóvíz hálózati ellátása. A nyaralók gombamód szaporodtak, egyre többen ismerték fel Berek gyógyvizes adottságait. A kunmadarasi reptér és szovjet katonai bázis közelsége (4 km) rányomta bélyegét a község fejlõdésére is. Mivel az akkori politikai rendszer a katonai titoktartásra hivatkozva nem szívesen látott idegeneket a környéken, Berekfürdõ fejlõdése megtorpant.
A kitörés 1974-ben történt, mikor is Dr. Hajdu Lajos reumatológus szakorvos koordinálásával a bereki vizet elismert gyógyvízzé nyilvánították. A gyógyászat most már szabad utat kapott, 1975-ben önálló orvosi rendelõje lett a községnek.
Néhány éven belül a már meglévõ épületeket (Park Étterem, kereskedelmi egységek) felújították ill. bõvítették is.
1979-ben elkészült a fedett termálfürdõ, ahol pénztár, öltözõk, várakozó, társalgó, 2 gyógymedence, büfé, valamint a gyógykezelések számára kialakított helyiségek is voltak. Az üzemelés megkezdése után a Társadalombiztosítási Pénztár már támogatta a kezelések igénybevételét, mint pl. fizikoterápia, súlyfürdõ, tangentor, gyógymasszázs és kádfürdõ.
Ebben az évben építették azt a berendezést mellyel az uszoda vizét egy vízforgatón keresztül tisztították és tisztítják ma is.
A 80-as években folyamatosan fejlõdött a község, ABC és új étterem is épült.
A mai településkép ekkorra már teljesnek volt mondható, a 90-es években kisebb beruházások és folyamatos infrastruktúra bõvítés történt. A telefon- és gáz ellátás 100%-os lett, a csatornázás pedig a 20%-ról 60%-osra nõtt. A földutak helyén pedig mindenhol útalap készült.
Köszönjük!
